Építgetek-Újítok Kft.

HARDELL HÁZAK​

akár 3hónap múlva kulcsrakész ház

kiváló hő és hangszigetelő

Energiatakarékos

Hitelezhető

Hardell házak

A technológia története évtizedekre nyúlik vissza, hiszen az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában, sőt kisebb mértékben, Skandináviában is már akkoriban épültek ezzel a technológiával katonai barakkok és fél-ipari épületek (pl. autószerelő műhely kis lakással stb.). Később elterjedt hétvégi házak, majd egy- és többszintes családi házak, középületek kivitelezésénél is.

A most bemutatásra kerülő építési rendszer egyes elemeit a PROTEKTORWERK GmbH. gyártja Németországban. Maga az alapanyaggyártó cég már 1903 óta működik és a házépítő acélprofilokat 1970-es években kezdték el gyártani. Azóta ebből a praktikusan egyszerű, horganyzott, vékonyfalú acélszelvényekből összeállított rendszerből, Európa szerte sok ezer lakás, iroda és más épület készült.

HARDELL Építési Rendszer

HARDELL feltételezi a nyitottságot a mértéktartó műszaki újdonságok iránt és a képességet az álmodozásra. Ez a józan romantika az emberek legtöbbjében – rejtve vagy a mindennapokban is megélve – ősidők óta jelen van. Olyan építési eljárást fejleszteni tehát, ami erre az érzésre épít, eleve sikerre ítéltetett.

Az álmok már az építészek és a mérnökök asztalán tervekké válnak. A tervekből kézzel fogható valóságot pedig a precíz szakkivitelezők formálnak. A HARDELL Építési Rendszer fejlesztése ezért nem állt meg a technikai tulajdonságok pusztán elméleti hajszolásánál, hanem gondot visel a teljes építési folyamat kézbentartására. A HARDELL Építési Rendszert megismerő és elsajátító építészek, statikusok és vállalkozók a licencdíj befizetésével valóban „leteszik a garast” a HARDELL Technológia mellett, így később hitelesen tudják azt képviselni az építtetők és beruházók előtt.

Kiváló stabilitás

A jelentős tartószerkezeti tartalékokkal bíró, könnyű, merevített acélváz – ami a HARDELL Építési Rendszer gerincét képezi – szélsőséges statikus és dinamikus terhelések hatására is (beleértve bizonyos erősségű

Tudj meg többet!

Energiatakarékos

Az energiatakarékosság fogalma sokak számára egyet jelent a jó hőszigeteléssel. Ezen a téren nincs szükség részletes ismertetőre, hiszen a HARDELL Építési Rendszer európai mércével mérve is a

Tudj meg többet!

Időtakarékos megvalósítás

Az időtakarékos nem jelent feltétlenül „gyorsat”.Az építés gyorsasága a HARDELL-Ház esetében elsősorban nem a szerelés és a kivitelezés ütemétől függ. Az igazi nehézséget az engedélyeztetés és a finanszírozás

Tudj meg többet!

Kapcsolat

KERESSEN MINKET BIZALOMMAL!

Időpont egyeztetés után, Ingyenes helyszíni felmérés.

Call Now Button